Nyergesújfalu város
Adatok
Régió: Közép-Dunántúl
Megye: Komárom-Esztergom megye
Kistérség: Esztergomi kistérség
Lakosság: 7556 fő
Terület: 39.51 km2
Népsűrűség: 191,24 fő/km2
Rang: város
Körzet hívó: 33
Fekvése
Nyergesújfalu fő utcájaTörténete
Nyergesújfalu és környéke már ősidők óta lakott helynek számít. Határában bronz- és római kori leleteket találtak. Itt található a Crumerum nevű római kolónia és castrum, és itt haladt el a Brigetiot Aquincummal összekötő fontos útvonal.
A település neve egy ideig Nyergedszeg, majd Újfalu (Nova villa) volt. A Nyergedszeg név a régi postaútvonallal függhet össze, mivel itt lóváltóhely és postaállomás volt. Ennek következtében sok nyerges (nyeregkészítő) lakott itt. Ezeknél a postakocsisok új nyereghez juthattak.
A község híres volt lótenyésztéséről és fuvarozásáról is. A helybeli, országszerte ismert, úgynevezett „gyorsparasztok” gyors lábú, kis parasztlovaikkal három óra alatt hajtottak Pestre.
A település a XV. században már erődített hely, s a török idők alatt is lakott volt. A felszabadító háborúk alatt azonban elpusztult, és így csak a postaállomás maradt lakott.
A Rákóczi szabadságharc alatt Rákóczi felesége (Hessen-rheinfelsi Sarolta Amália) és hívei itt szabadították ki az esztergomi császári várparancsnok által elfogott Bottyán Jánost, akiből Rákóczi egyik leghűségesebb híve lett.
A Duna jobboldalán fekvő Nyergesújfalu, és a szemközti parton levő Karva közt fontos átkelőhely volt. A kurucok ezen átkelőhely őrzése céljából a községtől Ny-ra, a Duna partján fekvő Sánc-hegyen az ekkor már romokban heverő erődöt helyreállították, és sáncokkal is megerősítették. Itt ált egykor a római castrum is, és a feljegyzések szerint az a francia hadmérnök, aki a megerősítés munkálatait vezette talált is itt több római leletet, s pénzérmét. 1707-ben azonban az erődben őrségen lévő németek árulása következtében a császáriak azt elfoglalták, és lerombolták. Egy mélyedésben még ma is láthható a vár alagútjának kezdő szakasza, és sarkain az ék alakú sáncmű.
A török és kuruc idők után a település is fejlődésnek indult. A Dunán 11-hajómalom működött, a határában később szenet is bányásztak, majd nagyarányú iparosodás kezdődött. Nyergesújfalu Ipartestületének elnöke egy ideig Kernstok Károly festőművész volt (1873-1940) aki hosszú éveket töltött itt. Egyik munkatársa és tanítványa Nyergesi János festőművész is itt élt, és Derkovits Gyula is járt az itteni művésztelepen.
A település nagy terjedelmű, mélyen D-re nyúló határa természeti szépségekben is igen gazdag. A Sánc-hegyről is szép kilátás nyílik a Dunára, és a környékre.
A településen hatalmas azbeszt-cementgyár, műszálat (danulont), szivacsot, celofánt gyártó Viszkozagyár, téglagyár, malom, halászati termelőszövetkezet működött.
1989-ben kapott városi rangot.
Pusztamarót
A földvár légifotójaPusztamarót is Nyergesújfaluhoz tartozik, gondozott kövesút is vezet ide Nyergesújfalu-Bajna irányából. A középkorban itt állt a templomos lovagok („vörös barátok”) rendháza, és itt volt vadászkastélya Mátyás király sógorának, Hyppolit esztergomi érseknek.
Ide valószínűsítik a krónikák a Székely Bertalan által megfestett török időkből való Dobozi Mihály legendát is, mivel a krónikák szerint (Istvánfi krónika) érseki birtokon történt.
Nevezetességei
- Római-katolikus templom és plébánia (barokk, 18. század második fele)
- Nyergesi János Emlékház
Gazdaság
A Viscosa gyár főépülete távolrólViszkózagyára egykor országos hírű volt. Azbesztcementgyár is működött itt.
Testvérvárosok
- Neu Wulmstorf
- Karlsdorf-Neuthard
Következő községek
Nyésta | Nyim | Nyírábrány | Nyíracsád | Nyirád | Nyíradony | Nyírbátor | Nyírbéltek | Nyírbogát | Nyírbogdány | Nyírcsaholy | Nyírcsászári | Nyírderzs | Nyíregyháza | Nyírgelse | Nyírgyulaj | Nyíri | Nyíribrony | Nyírjákó | Nyírkarász | Nyírkáta | Nyírkércs | Nyírlövő | Nyírlugos | Nyírmártonfalva | Nyírmeggyes | Nyírmihálydi | Nyírparasznya | Nyírpazony | Nyírpilis | Nyírtass | Nyírtelek | Nyírtét | Nyírtura | Nyírvasvári | Nyőgér | Nyomár | Nyugotszenterzsébet | Nyúl
További községek
Hugyag | Kissziget | Szanda | Mezőörs | Csókakő | Udvar | Nyírkércs | Seregélyes | Ólmod | Várdomb | Somogydöröcske | Sárszentlőrinc | Kisapáti | Magyarkeszi | Felsődobsza | Perkupa | Nyárlőrinc | Lengyel | Kéleshalom | Fertőd | Majosháza | Fenyőfő | Székesfehérvár | Kemenesmagasi | Baracska | Tornaszentjakab | Cikó | Sály | Jászfényszaru | Szilsárkány | Cserépfalu | Nagyszentjános | Vásárosfalu | Túrkeve | Nagyvarsány | Tornyosnémeti | Igal | Petőfibánya | Garáb | Öregcsertő | Vezseny | Barlahida | Magyartelek | Kalaznó | Berettyóújfalu | Katymár | Vértesszőlős | Tarcal | Mihályfa | Meszes
